Futsal szakág stratégiája

A futsalt eredetileg a nagypályás játék megsegítésére találták fel. Így tehát hazánkban is két szerepkörben kell fejlesztenünk szakágunkat. Az egyik a nagypályás utánpótlásképzés megsegítése, a másik önálló szakágként, bajnokságok és válogatott csapatok működtetése.

Mivel az utánpótlás képzése 6-12 év között megegyezik a nagypályás szakágéval így a kis területen rövidebb idő alatt végrehajtott technikai és taktikai elemek gyakorlásával segíteni tudjuk a nagypályás képzést is. Gyorsul a gondolkodás, nő a koncentráció javul a minőség. Abban az esetben, ha a játékosok nem találják meg a számításukat a futballban, a futsal egy újabb lehetőséget biztosít számukra. A két szakág tehát édestestvérei egymásnak, bizonyos életkori szakaszokban kiválóan tudják egymást segíteni.

Éppen ezért edzőképzésünket is ebbe az irányba fejlesztjük, játékost képezünk és embert nevelünk. Nálunk a képzés és a nevelés 50-50%, hiszen játékunk megfelelő gyors körültekintést és fegyelmezettséget is megkövetel. A felelősség jóval nagyobb, mint a nagypályán, ezért tudatosan kell használnunk a nevelési eszközöket és módszereket is. A taktikai felkészítésben is rendkívül nagy jelentősége van ennek. A játékhelyzet megoldások vannak a fókuszban, amelynek pontos technikai végrehajtással kell párosulniuk. Azért, hogy mindezt meg tudják tanítani, eredményesek tudjanak lenni, a futsal edzőknek értő tudással kell rendelkezniük és rendkívül felkészültnek kell lenniük. Éppen ezért, edzőképzésünk is két lépcsős. Alapfokú tanfolyamunk nemzeti hatáskörben szerveződik és 70 órás, ahol az alapvető oktatási módszereket és életkori sajátosságoknak megfelelő képzési anyagot ismerhetik meg a hallgatók. 2017-től a magasabb szintű UEFA FUTSAL B képzésünk már 123 órás és nemzetközi diploma kiadására is feljogosít bennünket. Ezen a tanfolyamon már a legmagasabb szinten a legfrissebb nemzetközi trendekkel és a felnőtt játékosok irányításához szükséges információkkal látjuk el a hallgatókat.

Önálló szakágként működve a mennyiségi fejlesztés után mára már a minőségi fejlesztést tűztük ki célul. A férfiaknál három, a nőknél kettő osztályban bajnoki rendszerben folyik a versenyeztetés. Az utánpótlás bajnokságokkal együtt ez több mint 35.000 játékost jelent. A férfi első osztály bajnoka 2002 óta indulhat a futsal bajnokok ligája versenysorozatban. A Magyar Kupa döntői, a férfiak és a nők esetében is, final-four rendszerben kerülnek megrendezésre. Az U19-es utánpótlás válogatottunk közvetlenül a felnőtt csapat számára próbálgatja, nevelgeti a játékosokat. Felnőtt férfi válogatottunk eddig három Európa bajnokságon vett részt.

Szakágunkról a média rendszeres tudósítást ad, a bajnokságainkról hetente önálló magazinműsorral és élő közvetítésekkel jelentkezik a közszolgálati televízió. Válogatottunk szereplése mára már országos érdeklődést kiváltó esemény.

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS